Összegzés

Novemberben a Hangvilla és az Expresszó tereibe beköltözött a jazz. Célunk az volt, hogy a sokszínűség mellett bebizonyítsuk, hogy a jazz élő és eleven forma, ami bármiféle előképzettség nélkül is élményt ad a hallgatóknak. A világ élvonalába tartozó, sok nagy díjjal kitüntetett muzsikusok mellett hazai és olyan európai produkciók kerültek színpadra, akik egyrészt tökéletesen homogén színvonalat képviseltek, másrészt a legszélesebb skáláját idézték meg ennek az egyébként is nehezen kategorizálható műfajnak.

Nagyon fontos volt számunkra, hogy teret adjunk a régiónk szereplőinek is így nagy öröm volt cseh és lengyel produkciókat is színre vinni.

A fesztiválunk nagy élménye volt, hogy a kiváló portréfotós, Kleb Attila képeiből kiállíthattunk több mint 60 darabot.

A workshopok szervezését és lebonyolítását ezúttal a Blasius gitárokat készítő hangszerész csapat vállalta: nagy sikerrel mentek ezek a kiegészítő események is.

A Papírkutyában a Snétberger Alapítvány legkiválóbb növendékei adtak koncerteket esténként és nagy öröm volt látni, hogy ezek a fiatalok, milyen nagy elhivatottsággal és mennyire komoly szinten űzik mesterségüket.

A Jazzfesztivál sem tudott volna működni az önkéntesek segítsége nélkül, de rajtuk kívül is kb ötven ember munkájának köszönhető, hogy zökkenő és csúszások nélkül flottul lement ez a fesztivál.

Köszönjük szépen minden közreműködőnek és elsősorban a közönségnek, hogy eljött és jelenlétével támogatta ezt a rendezvényt!

A Veszprém Jazz Fesztivál ‘23” című projekt (OC-MUV/4-2022/874877) az Európa Kulturális Fővárosa program keretében valósult meg. Elnyert támogatás: 50.000.000 Ft.